FCI Nemzetközi munkakutya vizsgaszabályzat által meghatározott vizsgák, versenyek igénylésének szabályai (kiemelten BH/VT, IGP, FH rendezvényekre)
A MEOESZ vezetőségének döntése alapján vizsgát és (vizsgát is biztosító) versenyt kizárólag a MEOESZ-szel szerződött partnerek rendezhetnek.
Ágazati versenyeket, vagy vizsgát nem jelentő BH, vagy FH versenyt a MEOESZ nem szerződött partnerei is rendezhetnek.
Egy szerződött partner egy évben legfeljebb négy rendezvényre adhat le igényt (kivétel azok az egyesületek, melyeknek helyi szervezetei is vannak).
- A rendezvénynaptár összeállításánál a leadott időpontok ütközése esetén elsőbbséget élveznek a kiemelt IGP rendezvények. IGP kvalifikációs versennyel egy időben más munkarendezvény csak az ŐVSB engedélyével tartható.
A kvalifikációs rendezvények tekintetében szükséges az ŐVSB által meghatározott feltételek megléte.
Egy időpontban több vizsga abban az esetben rendezhető, ha a helyszínek között legalább 100 km-es távolság van. (Kivétel Budapest és Pest megye tekintetében)
Az előre le nem adott programok abban az esetben tarthatók, ha azok igénylése a rendezvenyigenyles@ovsb.hu email címre a tervezett időpontot megelőzően legalább 60 nappal beérkezik , és kb. 100 km-es körzetben nincs hasonló program.
A bírók kikérése a korábbi MEOESZ szabályoknak megfelelően történik, azt a rendezvény szervezői kötelesek intézni.
- A teljesítménybírók közül kizárólag azok felkérését fogja engedélyezni a MEOESZ, akik tagsága az adott évben rendezésre került és a MEOESZ honlapján elérhetőek.
A rendezvény összesítőit 8 napon belül elektronikus formában meg kell küldeni az rendezvenyigenyles@ovsb.hu email címre. Ennek elmaradása esetén a rendező szervezet a következő vizsgáját nem tarthatja meg. Amennyiben az összesítők 30 napon belül sem érkeznek be, akkor a következő évben az egyesület vizsgát nem rendezhet.
Kvalifikációs verseny megrendezéséhez szükséges feltételek
A rendezvény lebonyolítása két napos!
- Futballpálya, vagy ennek megfelelő méretű egyenletes, füves terület
- Megfelelő tárgyi és személyi feltételek – a pálya közelében megfelelő infrastruktúra (büfé, mosdók, melegedő helyiség őszi, kora tavaszi rendezvény esetén), a szabályzatban előírt eszközök; nagyjából egységes nyomterület biztosítása (lehetőség szerint a VB helyszínén biztosított nyomterülethez hasonló legyen); megfelelő szálláslehetőségek a helyszín közelében
- Sorsolásnak megfelelő helyszín biztosítása (rendezvénysátor, művelődési ház, étterem, stb.)
- Bírók és segédek megfelelő elszállásolása
- A válogató versenyen kizárólag FCI által elismert bíró bírálhat!
- A magyar segédek közül az szerepelhet kiemelt rendezvényen, aki az éves segédminősítő rendezvényen legalább „nagyon jó” minősítést ért el; preferált a versenyek IGP1-2 ágazataiban olyan segéd felkérése, aki az adott évben először teljesítette segédvizsgáját legalább „nagyon jó” minősítéssel
FCI FH kvalifikációs verseny / nyomkövető bajnokság megrendezéséhez szükséges feltételek
- A szabályzatban előírt hosszúságú nyomok biztosításához elégséges nyomterület
- Professzionális, vizsgázott nyomfektetők biztosítása
A rendezvények igénylésének leadási határideje előző év. november 15.
További információért a rendezvénynaptár összeállításáért felelős ŐVSB tagoktól kérhetnek felvilágosítást:
- Budai Tamás, elnök – meoeszovsb@gmail.com, +36/70/334-6659
- Mészáros Eszter, rendezvényekért felelős – rendezvenyigenyles@ovsb.hu, +36/20/932-5331